2016. január 25., hétfő

4.Fejezet~ Látogató

Sziasztok!
Tudom, elég rövid rész lett ez most, hiszen a megszokott 1700-1900 szó helyett ez most csupán 1400 lett. Remélem azért így is tetszeni fog nektek! Várom kommentben a véleményeket és a pipákat alul!:)
Jó olvasást kívánok mindenkinek!

Üdv.: Lily Clark

Justin Drew Bieber
18. November; Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok

Ma még csak szerda, azt hiszem én egyszer belehalok ebbe az iskola dologba. Fejemet az asztalba verve próbálom kibírni a biosz utolsó perceit. Mellettem ülő Joe hirtelen kap fel egy ceruzát és rajzolni kezd. Betűket kezd vésni a papírra. Minden egyes részletet pontosan kidolgoz. Árnyékokat rajzol, és néhány helyen megvastagítja a vonalakat, így erősebbek lesznek, mint a többi. Több dimenziós karaktereket alakít ki mindegyikből. Érdeklődve nézem. Ez nem szimplán egy Jon féle időtöltéses ábra lefirkantása. Arcát kezdem vizslatni. Sötétbarna szemei kéken virítanak, minden porcikájában meg van merevedve. Lát valamit. Negyedik betűt kezdi el formázni.  Körbenézek a teremben. Isa és Matt egymás felé fordulva beszélgetnek. Dave jegyzetel, míg Aviva és Alice a tanárra figyelnek. Ahogyan visszapillantok Davidre a mellette ülő Penelope tekintetét sikerül elkapnom. Milyen jó, hogy a laborokban kétszemélyes padok vannak. Fejemmel jelzek neki és egyből megböki a srácot, majd felém biccent. Hihetetlen lassúsággal és nyugalommal fordul felém. Hanyagul rám néz, de mikor észreveszi padtársam virító íriszeit egyből alább hagy flegma stílusával. Nem kell neki magyaráznom, érti mi történik. A lehető legkevesebb feltűnéssel próbál rájönni, hogy mit alkothat Joe. A csengő hangja élesen vágja be magát a terembe. A prekogníció minden jele azonnal eltűnik róla. Leteszi a ceruzát és immáron eredeti színűek a szemei. Arcvonásai is azonnal enyhülnek. A hirtelen jött éles hang kellemetlen ébredésként érte. Tudatalattijában már farkasként gondolkodott és látott, ezért a hallása is erősödött.
Dave egyből asztalunk mellé lép és testével próbálja takarni a grafikát. Csak egy részét tudta befejezni. „Dham” áll a papírlapon különösen kialakítva. Kérdő tekintetem emelem rá.
- Egy lány volt, emberi alakban, de biztos vagyok benne, hogy több van benne, mint amit láttam- vizslatja az elé táruló illusztrációt.- Ismerem, ismerjük- néz a szemembe.
Felsóhajtok, ismételten nem jelenthet túl sok jót, hiszen be sem tudta fejezni. Bólintok egyet és felállok. A padlóról felnézek, és csak akkor veszem észre, hogy társaságom egy része körülöttünk áll. Aviva zaklatottan kapkodja a fejét ide-oda, eléggé új még neki ez az egész. Megelőzve, hogy magyarázott kelljen neki adnunk- amiben még én sem vagyok biztos-, elindulok kifelé a teremből egyenesen Adamhez.
- Most hova megyünk?- előz meg az ajtóban a lány.
- Adamhez- zárom le gyorsan témát.
Szinte keresztülgyalogolok rajta és úgy lépek ki az ajtóból. Sietősen szelem a lépcsőfokokat, ameddig elérek osztályunk utánpótlás kiadásának a bejáratához. Azonnal Gwen vagy barátját kezdem el keresni. Szerencsémre, amint belépek a szobába néma csend telepszik le. Mindketten a pillanat töredék része alatt teremnek az oldalamon. A srác kezébe nyomom a lapot és kiviharzok a többiekhez, akikhez a másik kettő is csatlakozik. A fiatalabbik Dragan hunyorogva figyeli az előtte lévő tárgyat.
- Jon látott egy nőt, akit ismerhetünk. Nem tudta befejezni, mert kicsengettek és innentől már te is tudod- intézi szavait Isa az öccséhez.
Bólint egyet a srác és gondolataiba merül. Aviván kívül-aki értetlenkedve- mindenki figyeli Adam arcát hátha valamit ki tud belőle olvasni, vagy esetleg akármire sikerül rájönnie.
- Délutánra kiderítem- tekint fel egy pillanatra és máris eltűnik.
- Mindjárt megyek- célzok a többieknek ezzel arra, hogy hagyjanak magamra.
Avivát ugyan úgy kell elrángatnia Isanák és Alicenek, de Gwendolynon kívül mindenki eltűnik mellőlem. Felhúzom jobb szemöldököm és türelmetlenül pillantok Dave húgára. Karba tett kézzel áll előttem. Haja alja szokásosan be van göndörítve és erős rúzs fénylik a száján. Piros, csak úgy, mint az egyenruhája.
- Ez nem tűnik túl jónak- beszél rekedten.
- Ezt eddig is tudtam- nevetek fel kínomban.
- Túl nagy az ereje- folytatja az elemzést- amit irányítani sem tud. Veszélyes, ránk is és nem csak az emberekre.- megforgatom szemeimet.- Arról nem is beszélve, hogy vonzza a természetfelettit, neki köszönhető Joe látomása is.
Hirtelen rákapom a fejemet. Valami van abban, amit mond. De nem tudom pontosan, hogy mi is.
- Látom erre nem is gondoltál- mosolyodik el- megígértem neki, hogy megvédjük. Tennünk kell valamit, Justin.- végszóra a csengő is működésbe lép.
Egy szó nélkül hátat fordít nekem és bevonul a terembe, maga után erősen becsapva a nyílászárót. Megrázom fejemet, ezzel kiűzve belőle az idióta agyszüleményeimet. Gondolataimba merülve sétálok fel a legfelső szintre. A bejáratot kivágva lépek be órára. Mrs. Silverman, Penelope anyja már bent van az osztályban. Éppen egy matekegyenlet szerűt körmöl fel a táblára. Csak egy pillantást vet rám és mit sem törődve velem szenteli teljes figyelmét újra a krétának.
(…)      

- Fázol?- kérdezem meg a mellettem vacogó Avivát.
A mellettünk ülő szerelmes párnak ez mind fel sem tűnik.  Aprót bólint és közelebb bújik hozzám. Bal kezemmel átkarolom. Fejét mellkasomnak támasztja és egy apró mosolyt küld felém. Ahogyan egyre jobban közeledünk a télhez kint is hűl le a levegő, még fényes nappal is hideg van.
- Többiek hol vannak?
- Alice az igazgatóiban, Gwenéknek órája van, Dave és Joe esznek, Peneloperól fogalmam sincs, de nem is érdekel, túlságosan- nézek magam elé.
- Engem igen- makacsolja meg hangját.
Elnevetem magamat és továbbra is merengek a távolba. Utálom ezeket a rögtönzött lyukas órákat, túl sok időm van gondolkozni ilyenkor. Az iskolaudvar fáit bámulva próbálom eltölteni az időt. Aprót lepillantok a mellkasomon lélegző lányra. Felnéz rám ő is. Ajkai enyhén elnyílnak egymástól és szólásra nyitja száját.
- Félek- nyögi ki nehézkesen.- Mi lesz most? Mit látott Joe?- ered meg a nyelve.
Közelebb húzom magamhoz, már amennyire ez lehetséges. Felsóhajt egyet én pedig nem tudom, hogy mit kéne mondanom neki. Félve néz fel szempillái alól, majd azonnal le is hajtja a fejét, ahogyan tekintetünk találkozik. Megijedt. Ha tudná, hogy fél kezével kitudna nyírni mindnyájunkat.
- Minden rendben lesz- motyogom az egyetlen épkézláb mondatot, ami eszembe jut.
- Nem értek semmit- rázza meg fejét és elhúzódik tőlem.
Hirtelen fújja meg a szél mellkasomat, ami beleborzong a hideg fuvallatba. Hiányzik a lány feje onnét. Beletúrok hajamba és úgy nézek az előttem állóra. Kezeit keresztbeteszi és türelmetlenül várja a magyarázatot.
- Miben tudok szolgálatodra lenni?- húzom fel szemöldökömet.
Felszisszen és sietős léptekkel hagy minket ott. Jonathan-aki nem tudom mikor került ide- értetlenkedve néz utána, míg Isa egyből felpattan és utána fut.
- Mit csináltál már megint Biebs?- néz rám Matt.
- Nagy szerencséd, hogy pajzs vagy, haver- villantom meg fekete szemeimet felé.
Szélesen elmosolyodik és megcsipkedi arcomat, mire rámorgok.
- Lupát keresel? Eléggé beleválasztottál- húzza tovább az agyamat.
- Fogd már be a pofádat, Matthew- mordul rá ezúttal Jon.
Meglepődve tekintek az alapból csendes fiúra. Ezt meg mi lelte? Mindketten csak pislogunk rá. Telefonom jelzőhangja ébreszt fel.
- Adam talált valamit, gyertek!- állok fel nemet mondást nem tűrően.
- Lesz még három óránk és mi lesz Bellékkel?- akadékoskodik Matt.
- Leszarom- morgom magam elé.
(...)

Otthon a ház előtt állítom le az autómat. Kissé idegesen csukom be a Ferrari ajtaját. Amint beérek, a nappaliba levetem magamat az egyik bőrbe. Szépen lassan szállingóznak be a falka tagjai is. Matt és David a két oldalamra, míg Joe és Adam velünk szembe ülnek le. Hirtelen Gwen lép be egy almával a kezében. Kérdőn nézek rá, mire megrántja a vállát. Úgy volt, hogy a lányok nem jönnek, csak mi. Isa és Alice is maradtak, hogy Avivát ott tudják tartani. De hát Gwennek senki sem tud parancsolni, annál inkább az ellenkezőjét teszi, mint amit kérnek tőle.
- Voltam a könyvtárban és átnéztem mindent, amit csak lehet- kezdi Adam.
- Órákra sem jött be- vág közbe a barátnője.
Amilyen gyorsan csak lehet, úgy kap öt gyilkos tekintetet. Védekezés képen felteszi mindkét kezét és lenézően néz ránk. Újra minden figyelmemet a srác felé irányítom, aki ismételten beszélni kezd.
- Lementem a suli alá is és azt hiszem, találtam valamit.- vesz elő egy könyvből kitépett lapot.- Félig ember, félig természetfeletti, legtöbbször vámpír. Általában rendelkezik különleges képességekkel és külseje lenyűgöző szépségű. Úgy tartják, a vére hihetetlen hatalommal ruházza fel azt, aki iszik belőle. Írországból származik, onnan is a dhamphir elnevezés, aminek csak az első betűit sikerült leírni. Lehet gonosz és jó is, az emberi jellem határozza meg. Angolul dhampir.- mondja már fejből a papíron lévő szöveget.- De van még valami, az árnyékokból, amiket Jon készített- mutogat az ábra felett.- Ha nagyon jól megfigyeled, ez egy rejtett üzenet; Archék.- erősíti meg egy ceruzával a vonalakat.- Ti is tudjátok, mik az Archék. Egy eljön közülük ide, már csak a kérdés, hogy Avivahoz, vagy Aviváért. Mert nem mindegy.
- Mikor?- bukik ki belőlem a kérdés.
- Napokon vagy, akár órákon belül- erőlteti meg hangszalagjait Adam.- Már úton van felénk, és félelmetesen gyorsan halad.  

2016. január 9., szombat

3.Fejezet~ Empirikus

Aviva Ray Mquen
17. November; Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok

- Leszármazott- töri meg Justin a hosszas csendet.
Csak ide- oda kapkodom a fejemet, de senki sem mer a szemembe nézni. Leszármazott? Mi van? Ezek meg miről beszélnek? Kérdőn kezdem el Justint nézni megállás nélkül hátha megszólal, vagy esetleg rám néz, hiszen ő mondta, azt hogy leszármazott. Már szerintem percek óta bámulhatom a srácot, mikor végre elszakítja tekintetét a padlóról és rám néz. Erősen nézek bele a szemébe, hátha kitudok belőle olvasni valamit, vagy esetleg szólásra bírom. Hangosan felszakad belőle egy sóhaj és leül velem szembe. Felhúzom, jobb szemöldököm rámeresztem szemeimet egy pillanatra, nem értem miért félnek tőle. Nem is ijesztő. Meredek magam elé.
- Aviva- hallom meg rekedtes hangját, amire rákapom a fejem- melyik tantárgyból vagy a legjobb?- teszi fel a legértelmetlenebb kérdést jelenleg.
Fintorogtam egyet és úgy néztem rá, mint aki megbolondult. Ez is történt.
- Aviva- szólal meg Bell is, ránézek.- Figyelj rám most nagyon jól!
- Veletek meg mi van?- tárom szét kezeimet.
Nem válaszol senki, csak néhány ideges levegővétel hallható. Felállok helyemről, de Alice visszaránt, mire kitépem kezemet a fogásából. Kezdenek megijeszteni. Nem kellett volna idejönnöm. Újra felállok és óvatosan nézek rajtuk végig. Isa mélyen a szemembe néz, mikor elkapja pillantásom. Erősen tekintetembe fúrja övét.
 - Segíteni akarnak- hallom meg Alice suttogását.
Bieber egyből rákapja a fejét és, mintha csak ölni akarna a szemével, úgy néz a lányra. Mogyoróbarna íriszei sötétebben csillognak most. Alice arcára kiül a rémület. Beállok a szőke elé, ezzel megszakítva a szemkontaktust. A férfi lassan vezeti fel tekintetét rám és erősen szemembe fúrja. Egyre jobban összpontosít szemeimre, mire legyezek egyet előtte és azonnal világosabbak lesznek íriszei. Értetlenül pislog rám, én csak úgy nézek rá, mint egy idióta- hiszen az is.
- Na, jó, azt hiszem itt mindenki megbolondult!- teszem fel kezemeit.- Én léptem- kapom fel táskámat és indulok el kifelé a házból.
- Ezek nem normálisak- motyogom magamban kifelé.
- Aviva ne menj el- hallok meg egy hangot a fejemben.
Összerezzenek és megtorpanok. Én is kezdek már megbolondulni ezek között. Már én is képzelődöm. Megrázom fejemet és amilyen gyorsasággal csak tudok, elhagyom a házat. Szinte már féltem bent, pszichiátriai esetek egytől egyig.
Atlanta gazdag negyed utcáin koptatom a cipőmet és éppen próbálok rájönni, hogy melyik is lehet a mi utcánk. Nem is érdekel, merre megyek, csak minél messzebb akarok kerülni az őrültek házától. Igen, az konkrétan az őrültek háza. Lábaimat egymás után csak teszem, amilyen gyorsasággal csak tudom, szinte már futok. Az autók mellettem sorra száguldanak el és már lassan elkezdett sötétedni. Homlokomra csapok, amikor rájövök, hogy telefonom GPS-ével simán hazatalálhatok. Bepötyögöm a címet és dühösen veszem tudomásul, hogy 43perc sétára írja otthonomat. Fújtatva fordulok meg és indulok el az ellenkező irányba, amerre a női hang utasít a készülékemből.
(…)
Csurom vizesen nyitom ki a ház ajtaját, ugyanis időközben az eső is eleredt és még mindig locsog odakint. Lenézek és fekete cipőm a fehér szőnyeget koszolja össze. Azonnal lekapom magamról minden ruhámat és fehérneműben viszem fel a fürdőmben lévő szennyes kosárba a darabokat. Beállok a zuhany alá és hajat mosok. A meleg víz kellemesen járja át a testemet. Teljesen szétfagytam. Egy törülközőt a hajamra csavarva kapom fel lila köntösömet és lemegyek a nappaliba megkeresni anyáékat.
- Anya- megyek körbe kiabálva a házban.- Anya!- lépek be a konyhába, mivel szeret főzni.
A hűtőre van ragasztva egy cetli, odalépek elé és letépem.
  „Apáddal fontos találkozónk van, kaja a hűtőben. Este jövünk”
Kösz, anya sokat segítettél. Egy keserű mosolyra húzom számat és az órára pillantok. Este nyolc. Jó sokat bolyongtam. Kösz, idióták. Remélem, mind bekerültök egy pszichiátriára. Megforgatom szemeimet és hajamat lófarokba kötöm, míg megmelegítem a vacsorát és enni kezdek. Utálok egyedül enni, unalmas. Nagyon. De még mindig jobb, mint a Bieber házban. Keserűen felnevetek. Kezdek én is megbolondulni.
(…)
Éjszaka ismét különös álom gyötör. Farkasos. Farkasként rohanok az utca közepén és üldöznek, emberek üldöznek. Elakarnak kapni. Még gyorsabban kezdek rohanni, de hiába, a nyomomban vannak. Hirtelen egy hatalmas farkas ugrik velem szembe, majdnem akkora, mint én. Sötétbarna bundája van, különös. Vicsorog rám és felém kezd el lépkedni. Egyből tolatni kezdek, majd hirtelen irányt változtatok és elfutok mellette. De nem élvezhetem sokáig a szökés örömeit. Oldalról nekem ugrik egyik emberi alakú üldözőm. Szorosan ölel, én pedig ficánkolok.
- Aviva- üvölti nevemet.- Aviva! Aviva! Aviva!- üvölt újból.
Teljesen megilletődök. Honnan tudja a nevemet?
Hirtelen a földön fekve ébredek, az utca közepén. Rajtam fekszik még mindig az egyik üldözőm. Nem is álom? Megrémülten nézek a férfira, aki lenéz rám. Nem ember, nem is állat, nem tudom micsoda. Ijedtemben mozdulni sem bírok. Könnyeim elő akarnak törni, de nem hagyhatom. A lény mélyen néz szemembe és közben emberi alakra válik. Justin. Szemeim hirtelen kitágulnak szemeim, és elsírom magamat. Eddig bírtam. Mi a fene folyik itt?
- Ne sírj, segítünk- áll fel és húz fel engem is.
Őszintének tűnik. Körbenézek és az egész klán körülöttem áll. De a farkas már sehol. És mi volt ez az alakváltás Justintól? Mint a vérfarkasos filmekben. Állam szó szerint leesik, amikor rájövök, hogy ez a farkasos dolog teljesen elképzelhető lenne ezek után. Zavartan forgok körbe és mind csak néznek és néznek, de nem mondanak semmit. Csak néznek. Mit néztek? Teljesen összezavarva állok a kör közepén. Úgy érzem magam, mint egy kurva, akinek éppen az árára licitálnak.
- Mi folyik itt?- suttogom magam elé.
Justin elém lép és kezét nyújtja. Hátrálok egy lépést, de ő még mindig felém tartja kezét. Nem tudom, megbízhatok e benne. Mint, aki olvas a gondolataimban, egy lépést tesz felém.
- Bízz, bennem- suttog ő is.
Hezitálok, nem tudok benne bízni. Alig ismerem. Felé nyújtom kezemet, de azzal a lendülettel vissza is rántom. Ezt még megteszem párszor. Percek óta játszom ezt, de ő csak áll és vár rám, várnak rám. Körbenézek újból és végül megfogom a mancsát. Nem tudom miért, de úgy érzem, ők tényleg tudnak segíteni.
(…)    




18. November; Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok

Reggel szokatlan helyen ébredek, furcsa nem emlékszem, hogy elnyomott volna az álom. Az ablakhoz sétálok és elhúzom a függönyt. Ugyanúgy a mi környékünkön vagyok, de nem a mi házunkban. Végignézek magamon egy tükör segítségével. Egy fekete póló vagy rajtam és egy szürke, ülepes melegítőalsó. Hajamat copfba fogom és minden bátorságomat összeszedve lépek ki a szoba ajtaján. Körbenézek, majd megpillantok egy lépcsőt. Habozva ugyan, de használatba veszem.
- Nocsak, Csipkerózsika is felébredt?- hallok meg egy női hangot mögülem.
Ijedtemben elvesztem egyensúlyom legurulok a hosszú lépcsőn. Hatalmas puffanással érek földet. Csak nyögök egyet, jelezve fájdalmamat. Nyöszörgésemet ugyanaz a női hang szakítja félbe, aminek köszönhetően történt a szerencsétlenségem.
- Nem hittem, hogy annyira megijedsz, hogy legurulsz a lépcsőn.- guggol le mellém.
Válaszul csak újabb nyöszörgést kap. Ismerős a hangja, de nem tudom honnét. Minden erőmet összeszedve emelem meg picit fejemet, hogy rá tudja nézni az illetőre. Gwendolyn. Náluk vagyok. 
- Neked is jó reggelt- csapom vissza arcomat a padlóra.
- Na gyere- fogja meg kezemet és annál fogva emel fel.    
Körülbelül akkora, mint én, de az ereje sokszorosa az enyémnek. Egy pillantást küldök csak felé, nem tudom, hogy most meg kéne köszönnöm vagy mi. Biccent egyet fejével egy ajtó felé. Indul én pedig követem. Hirtelen ugranak be a tegnap este emlékei mire megtorpanok egy picit, de fejemet megrázva megyek is tovább. Egyik kezemmel homlokomon egy sajgó pontot fogok, amit az imént üthettem be. Ahogyan Gwen kitárja az ajtót elém tárul a már ismerős nappali és az ebédlő. Az asztalnál ülőkhöz sietünk. Bell, barátja ölében ül, mellettük Justin és Joe. A Wisseh lány köszön nekik és helyet foglal, míg én egy szó nélkül ülök le és hajtom fejemet az asztalra, még mindig fogva a sajgó részt.
- Jól vagy?- emeli rám érdeklődően tekintetét Isa.
- Nem- nyöszörgök továbbra is.
- Gwen, mit csináltál vele?- nyög fel fájdalmasan David is.
Eddig fel sem tűnt, hogy ő is itt van.
- Semmit- teszi fel védekezően kezeit a lány- köszöntem neki és úgy megrémült, hogy legurult a lépcsőn. Nem hittem, hogy ilyen félelmetes vagyok.- rántja meg vállait hanyagul.
- Nem vagy az- szólalok meg végre én is.- Nem a te hibád volt. Fáradt vagyok, és igazán elmagyarázhatnátok végre, hogy mi folyik itt? Egyáltalán miért vagyok itt? Anyámékat ismerve már a egész városban kereső csapatok kutatnak utánam.- tárom szét kezeimet.
A hirtelen jött düh minden fáradságomat elsöpri. Justinra pillantok, aki csak halványan mosolyog. Mi ezen olyan vicces? Küldök felé egy értetlen pillantást, mire megrázza fejét. Többiek, mintha észre sem vették volna az előbbi kirohanásomat fogyasztják a reggelijüket.
- Szüleid úgy tudják, hogy korán reggel elmentél suliba- szólal meg Justin rekedtes hangján.
Csak morgok egyet és elkezdek dobolni az asztalon ujjaimmal.       
(…)    
Csendben ülök a Bieber ház kanapéján és csak meredek magam elé. Végre magyarázatot kapok az egészre. Gwen áll a velem szemben lévő kanapé mellett és lenézően méreget megállás nélkül. Nem merek ránézni. Félek mindentől és mindenkitől. Óvatosan vetek felé egy pillantást, de egyből el is kapom tekintetemet. Felsóhajt és elindul felém. Megilletődve pillantok rá, mire ugyan, csak egy hajszálnyira, de enyhülnek gyilkos pillantásai. Gyorsan körbenézek, senki sincs itt rajtunk kívül. 
Hirtelen süpped be mellettem a szófa, ijedten kapom oda fejemet. Lábait keresztbe rakja és arcomat fürkészi.
- Nincs rajtad smink?- tesz fel egy váratlan kérdést.
Megrázom fejemet, úgy tűnik ez a nap is a váratlan kérdéseké.
- Miért nem akarsz velem beszélgetni?- húzza fel jobb szemöldökét.
Meg sem lepődök már. Felszakad belőlem egy fájdalmas sóhaj. Tenyereim közé temetem arcomat és lehunyom szemeimet hátha felébredek ebből a szörnyű álomból. Elemelem ujjaimat és kipattannak szemeim. Semmi, még mindig ugyanott vagyok és minden ugyanaz.
- Mert, félek- motyogom halkan, de ő hallja.
- Nem kell. Védelmünk alá veszünk.- keményen ejti ki szavait.
- Miért tennétek?- motyogok még mindig.
- Mert közénk tartozol. Ígérj, meg nekem egyet- tekint rám enyhült pillantással.- Akármit hallasz, nem menekülsz el megint!- aprót bólintok csak és újra beáll közénk a néma csend.
Számomra ez megnyugtató, lehet neki nem, de engem ez nem érdekel jelenleg. 
Hirtelen kivágódik az egyik szoba ajtaja és kiözönlenek rajta a többiek is, Justinnal a végén. Másik oldalamra Adam ül. Velem szembe Matt, Justin és Isa. Joe és Dave pedig a hozzájuk közel eső fotelben foglalnak helyet. Végignézek rajtuk. Mind engem néznek. A mellettem ülő lányra kapom fejem, aki csak lehunyja szemeit ezzel jelezve, hogy nyugodjak meg.
- Aviva- hallom Justin rekedtes hangját ismét.
- Justin- szólok vissza halnak, a nem tudom honnan jött hirtelen bátorságommal.
Elmosolyodik halványan. 
- Ne szakíts félbe és hagyjad, hogy elmondjam az egészet és maradj a seggeden végig!- bólintok csak egyet.- Segíteni akarunk neked, ez lebegjen mindig a szemeid előtt.
- Rendben- vágom rá egyből.
(…)
- Szóval vérfarkas vagyok, amit a nagyszüleimtől örököltem?- húzóm fel hitetlenkedve a szemöldököm.- Elhiszem, hogy ti azok vagytok, de miből veszitek, hogy én is?
Elmosolyodnak. Még a mellettem ülő barna hajú lány is, pedig nem gyakran hagyja el száját egy mosoly sem. 
- Láttunk, Aviva. De ha nem hiszel nekünk, változz át és nézz tükörbe- dönti oldalra fejét Bieber.
- Azt hogyan kell?- fintorgok magam elé.
Soha életemben nem hittem el, hogy létezik ez a természetfeletti világ, aztán láss csodát és én is-állítólag- egy vagyok közülük. A nagyszüleim, ők is azok voltak. Akkor talán ez a magyarázat arra, hogy egyik napról a másikra meghaltak mindketten, minden előjel nélkül. 
- Örökölted az erődet, méghozzá a Mquen családfához tartozol. A mamád beleírta magát a mi történelmükbe, ő egy hős, szintén, mint ahogyan a nagypapád is. Neked ezt érezned kell- összehúzom szemeimet és megrázom fejemet ezzel jelezve, hogy nem értem.
Justin felsóhajt és feláll helyéről, majd mellém lép. Kezét nyújtja ismét, amit ezúttal habozás nélkül fogadok el. Felhúz magához és megfogja másik kezemet is. Próbálom érezni, vagyis valami hasonlót, amit Justin mondott pár perce. 
- Látod? Ilyen egyszerű- küld felém egy féloldalas mosolyt.
Felhúzom bal szemöldököm, nem érzek semmit. Isa, mint, aki olvas a gondolataimban tartja elém telefonja belső kameráját. A látvány, ami fogad rémisztő. Kiveszem kezéből az arany telefont és arcom minden egyes szegletét átnézem vele. Szememből süt a félelem. Félek magamtól. Justin kiveszi a kezemből a készüléket és visszaadja jogos tulajdonosának. Ekkor veszem csak észre, hogy fekete műkörmöm helyett szinte, igazi karmaim vannak. Bieber megfogja kezemet és leereszti testem mellé. Nem nézek rá egyikükre sem.
- Ilyenkor csak félig váltottál alakot. Ezt főleg harc közben használjuk. A másik alakot, ahogyan te használtad, menekülés közben. Az a teljes alakváltás. Nagyobb vagy, mint egy igazi farkas, de semmi más nem különbözik. Most pedig változz vissza emberré.- adja ki az utasítást, mire már szinte azonnal cselekszem.