2015. december 12., szombat

1.Fejezet~ Első percek

Kedves régi és új Olvasóim! 
Szerettelek köszöntelek titeket újra itt. A történet lényegében nem változott meg gyökeresen, de én mindenkinek azt tanácsolom, hogy olvassa el a régi- új részeket is, valamint a prológust.
Nagyon mást, így az első fejezetnél nem is tudok írni. Szívesen várom a kommenteket és pipákat minden egyes bejegyzéshez. Természetesen, a negatív kritikára is teljes mértékig kíváncsi vagyok.
Jó olvasást kívánok!
Üdv.: Lily Clark


Aviva Ray Mquen
15. November; Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok


Dühöngve rángatom ki egyik bőröndömet a taxi csomagtartójából, majd utána a másikat is és ezt teszem az összes többivel. Apa lép mellém és segítőkészen indul meg bőröndjeimmel az új házba. Hatalmas kovácsoltvas kaput könnyen nyitja ki és húzza maga után csomagjaim. Én pedig felfedező útra indulok a ház és környékén, miközben Lydianak írok iMessagen. Az egész kert szintén kovácsoltvas kerítéssel van körülvéve. Ahogyan a bejárat felé haladok a több kocsi beálló alatt, egy medencét veszek észre magam mellett és pár napozóágyat. Udvar hátuljába megyek, ahol terasz, kisház, szökőkút és grillterasz van, valamint-apa szerelme- a teniszpálya. Fájdalmasan felsóhajtok, minek ennyi ilyen szép, meg drága dolog? Teljesen felesleges. Az átlátszó hátsóüvegajtót elhúzva lépek be a nappaliba. Ahol a megszokott környezet fogad, minden mediterrán színű és természetesen a legborsosabb áruk lehet. Pár lépcsőfokot teszek felfelé és balra, a konyha felé nézek, ahol már anya pakolászik ezerrel. Mosolyogva megrázom fejemet buzgóságán és a lépcső alatt elsétálva nézem meg a vendégszobákat. Három ugyanolyan franciaágyas szoba egymás mellett, fürdőszobával ellátva. Sosem lesz nálunk egyszerre ennyi ember, újabb felesleges dolgot jegyezhetek fel fejemben.
- Ezt tuti imádni fogod!- lép mellém apa izgatottan.- Mozi szoba!- üvölt fel, mikor kitárja az ajtót és felé fordít engem.
- Igen, hát ez fantasztikus- röhögöm el magam kisgyerekes örömén.
Szülőmet az extázis közepette magára hagyom és szobám keresésére indulok az emeleten. Természetesen anyáék szobája az első amibe benyitok. Utána egy mosdó, aztán apa dolgozószobája. A folyosó végén lévő ajtó maradt már csak, minden bizonyára az lesz az enyém. Kilincset lenyomva megbizonyosodom gondolatomról és egy elégedettet hümmögök. Tetszik a szoba. Lila falak, szőnyegek és sötétbarna parketta. Néhány Marilyn Monroe kép a falon, ízlésesen elrendezve és harmonizálva a színváltós ledfalakkal. Lila kanapé és bőrgarnitúrák néznek egy fekete plazma tv felé. A legkisebb helyet természetesen a tanulás kapta, egy asztal és komódok, szekrények mögött áll a szék. Táskáimhoz lépek és zenét kapcsolva kezdek el kipakolni belőlük.
Órák óta tartó pakolást anya zavarja meg, amikor bejön. Egyből ráemelem tekintetem.
- Gyere vacsorázni, közben megbeszéljük a holnapi napot- beszél csilingelő hangján.
Egy szó nélkül követem. Az otthon töltött időben szinte teljesen sikerült elfogadnom, hogy elköltözünk, így már nem is veszekszem emiatt. Már csak az iskola érdekelne, hogy mégis mi a frász lesz azzal is. Kihúzom a fehér széket és leülök az asztalhoz. Csendben szedek magamnak a sült húsból és hozzá egy kis párolt rizst köretnek. A feszültséget a levegőben tapintani lehet. Pár perc után apa töri meg a kínos csendet hármunk között.
- Aviva- teszi le villáját- a főnököm elintézte neked az iskolához szükséges dolgokat, csupán be kell menned holnap az igazgatóhoz. Balett szakos leszel, a John Marshallban.
Megforgatom szemeimet gondolatban és elfogadom, hogy most már mindennap ugrálhatok tütüben. Hát ez fantasztikus!
Az étkezés többi része csendben telik, tányéromat és poharamat a konyhapultra téve megyek fel a szintre. Még megcsinálom a szükséges dolgokat, majd viszonylag korán elnyom az álom, a reggeli korán kelés és a repülőút miatt. A tudatalattim szörnyen különleges játékot játszik velem. Egy erdőben menekülök négykézláb futva, de nem tudom mi elől. Néha egy-egy árny bevillan üldözőim közül. Hihetetlen gyorsasággal futok és szörnyen gyors reflexekkel, szinte rutinból kerülöm ki az utamba eső dolgokat. Éppen ugrok fel, mikor oldalról nekem ugrik valami és így mindketten a földhöz csapódunk. Métereket csúszva egymáson állunk meg végül egy fának csapódva. Gyorsan felugrom és, mint egy kutya menekülök tovább. Ágyamban riadok fel hirtelen. Gyorsan körbe nézek és újra és újra megteszem ezt, de csak a ledek fényét látom. Zaklatottan ugyan, de próbálok viszaaludni.







16. November; Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok


- Good Morning Aviva!- hallom meg édesanyám hangját.
Amit csak egy morgással reagálok le és fejemre húzom a takarót, semmi kedvem felkelni.
- Aviva, tudom nem szeretnéd de, sajnos muszáj!- rántja le rólam a takarót.
- Tényleg?- nyitom ki nehezen szemeimet.
- Tényleg.- simít végig arcom- Öltözz!- tesz le egy szettet ágyamra.
Odapillantva veszem észre, hogy az iskola egyenruháját hagyta ott. Piros skótkockás szoknya, fehér hosszú ujjú ing és egy piros zakó, ami az iskola címerével van ellátva. Zuhanyzás után felveszem a ruhadarabokat, táskámba beledobálok pár szükséges cuccot és lemegyek a földszintre szólni szüleimnek, hogy elkészültem. Apa szokás szerint már ilyenkor sincs itthon, így-újdonság kedvéért- anyára marad az a feladat, hogy elvigyen.
- Haza tudsz jönni egyedül?- teszi fel hirtelen a kérdést, amikor kiszállok.- Kérlek- pislog rám kiskutya szemekkel, mikor észreveszi, hogy nem repesek az ötlettől.
- Jó- adom be derekam és becsapom a kocsi ajtót.
Új iskolámba beérve első utam az igazgatóiba vezet. Mindjárt kezdődik a tanítás, de a folyosón alig van valaki, néma csend van, az emberek pedig céltudatosan csak mennek előre, mintha robotok lennének. Nem néznek semerre, csak mennek előre fejüket büszkén felemelve, néhány lány beszélget, de teljesen komoly arccal, olykor egy halvány mosoly hagyja csak el az arcukat. Az egyenruha még ijesztőbbé teszi őket, kezdek félni köztük. Az igazgatói iroda elé érve, megtorpanok egy kicsit. Az ajtón gigabetűkkel van kint, hogy ”Lionell Stewart”. Riadtságomat elrejtve kopogok be az ajtón.
- Tessék!- jön egy határozott férfihang az ajtó mögül.
Belépve az irodába megdöbbenek, egy helyes 30-as éveiben járó férfi ül az asztalnál. Fekete dús haja enyhén felállítva, zöld szemeivel ölni tudna, a mosolya pedig, szinte tökéletes. Sötétkék öltönye alatt egy fehér ing van rajt. Az iroda pedig gyönyörű, fehérek a falak, a szőnyeg pedig sötétkék, a fal tele van az iskola sportolóinak képeivel. Középen ül, egy sötétbarna óriási, fa asztalnál, mögötte pedig kupák sorakoznak.
- Tudom, nagyon szép!- terül szét arcán egy hatalmas vigyor.
Megrázom fejem és próbálom oldani a kissé kínossá vált szituációt.
- Aviva Mquen vagyok, az új diák!- Nyújtom neki kezemet.
- Lionell Stewart!- Fog velem kezet- Ms. Mquen foglalj helyet, kérlek!
- Rendben.- Ülök le vele szemben.
- Máris adom a szükséges dogokat!- Kezd el matatni a fiókjaiban- Szóval, itt a házirend, az órarend és egy térkép.- Teszi le őket az asztalra.- Alice!- kiáltja el magát, de egy cseppet megakad.
Egy lány lépett be az oldalsóajtón, hosszú szőke hajjal és csillogó zöld szemekkel. Egyből Mr. Stewartra mereszteti szemeit, amik lenézést sugároznak.
- Mondjad!- szól flegmán- Vagyis, tessék Mr. Stewart!- javítja ki magát egyből, amikor megpillant engem is.
- Meséltem már Ms. Mquenről, kérlek, a megbeszéltek alapján tájékoztasd!- néz a lányra idegesen.
A szőke csak bólint egyet és felém indul.
- Alice Hayd- mutatkozik be.
- Aviva Mquen- teszem ugyanazt, mint ő.
- Gyere!- lép ki az ajtón - Szóval, az igazgató biztos odaadta a szükséges dolgokat.- indul el felfelé.
- Igen.- bólintok.
- Akkor elsőnek elmegyünk Ms. Hemdersonhoz, ő az osztályfőnök. Amúgy, az első emeleten vannak a tanulmányi zsenik és tanáraik.- forgatja meg szemeit.- Második emeleten a sima diákok, akik semmiben sem kimagaslóak. A harmadik, negyedik emeleten pedig sporttehetségek és az edzők, a tanáraink egyeznek a többiekével.- itt megáll, majd elmosolyodik- Eddig megjegyezted?- kérdezi mosolyogva.
- Persze! Első emelet stréberek, második átlagosak, harmadik és negyedig emeleten a sztárok.- villantom meg fogsoromat.
- Igen- neveti el magát.- Mi két évfolyamra vagyunk osztva. Két- három sportág emberei vannak egybevonva. Szóval, a negyedik emeleten leszel, velem és néhány balettossal, valamint a focicsapattal egy osztályban. A srácok vannak tizennyolcan, mi pedig tizenhárman, az osztályfőnök pedig Ms. Hemderson akihez most is megyünk, pont ofőink van.
Alice egy ajtó előtt megáll, majd a kilincset lenyomva benyit.
- Ms. Hemderson! Megérkezett az új lány!- áll az ajtóba Alice.
- Hát akkor hadd lássuk!- csapja össze tenyerét.- Kedvesem, gyere ide, légy szíves!- mutat maga mellé.
Minimális gyomorideggel lépek a nő mellé. Végigsimít bátorítás kép a kezemen. Körbenézek az osztályban, mindenki egyenruhában, de mégis lezseren van felöltözve.
- Mondj magadról pár szót!- ül székébe és kíváncsian kezd el vizslatni.
- Aviva Mquen vagyok, tizennyolc éves. New Yorkból költöztem ide, tizenegy éve balettozom.- hadarok el pár dolgot tömören.
- Rendben, nekem ennyi elég is, ülj le egy szabad helyre nyugodtan.
Aprót bólintok és egy lány mellett lévő üres padra nézek, a barnára tekintek, aki csak kedvesen biccent egyet fejével. Bátran indulok meg a hely felé és ülök le a meglehetősen kényelmetlen székbe.
A csengő hangja hatalmas megkönnyebbülést jelent számomra, mikor megszólal, végre vége az értelmetlen hülyeségeknek. Padtársam felém fordul és szélesen mosolyog.
- Penelope vagyok.
- Aviva- viszonzom gesztusát.
- Ismersz innen valakit?- néz körbe az osztályban.
- Csak Alicet.
- Alice aranyos, őt mindenki szereti. Még Justinék is- magyaráz vehemensen.
- Mertél volna, mást mondani- szólal meg a szőke lány nevetve mellettünk.
Egyből mindketten odakapjuk fejünket. Fel sem tűnt, hogy itt áll mellettünk már egy ideje. Közben megérkeznek még páran. Mindenki engem figyel. Kétségbeesettem nézek Alicere, aki csak ismét elneveti magát és elkezdi bemutatni a többieket.
- Penelopeval már találkoztál, többiek, pedig; Jennifer, Blake, Amanda, Mia, Karena, Patricia, Olivia, Lily, Laura, Rachel és ő ott- mutat ezúttal az osztály másik felébe- Isabell.
Nagyjából próbálom megjegyezni a neveket, de nem igazán akar sikerülni, így csak bólogatok mindenre. Szépen lassan kezd eltűnni a körénk felgyülemlett tömeg. Már csak Alice, Penelope és azt hiszem, Jennifer van körülöttem.
- Jennifer Wolf vagyok, apukám intézte az iskolát neked- beszél hozzám lenéző hangnemben.
Csak egy „értem”-et vágok hozzá és mintha, ott sem lenne felállok és a folyosóra megyek, ahova a szőkeség követ.
- Mosdó?- húzom fel jobb szemöldököm.
Elindul a folyosón én pedig követem őt. A tükör előtt megállva hajamat kezdem igazgatni kezemmel, mikora lány hirtelen elkapja a kezemet. Egyből ránézek. Fehér, rövidszárú Converse cipőt vett fel reggel, a kék egyenruha szetthez.
- Mi ez a kezeden?- nézi csuklómat, amin egy meglehetősen nagy és ronda seb tátong.
Meredten nézek a kezemre, eddig ez fel sem tűnt.
- Nem tudom- kezdek el motyogni- talán éjszaka, megkarmoltam magam. Volt egy elég különleges álmom- húzom el számat.
- Álom? Mégis mi?
- Valaki üldözött egy erdőben- rántom meg vállamat nem törődően.
- Nem inkább valami?- pásztázza arcomat.
- Nem tudom mi volt az- zárom le a témát.




Justin Drew Bieber
16. November; Atlanta, Georgia, Amerikai Egyesült Államok

Délutáni álmomból Isa ébreszt fel. Hunyorogva nézek rá és érdeklődön, hogy mégis miért keltett fel. Választ nem kapok, hiszen kirohan a szobából. Felülök az ágyon beletúrok a hajamba és boxerban indulok a lány után. Kómásan lépkedek el a nappaliig, ahol mindenki ott ül, valószínűleg eddig rám vártak. Leülök Dave mellé a kanapé szélére és az előttünk tébláboló szőke lányra nézek én is.
- Tegnap, amikor üldöztétek azt a farkast, Justin, megkarmoltad?- tördeli idegesen ujjait Alice.
- Nem tudom, nem emlékszem, lehet- kezdem el törni a fejemet.- Miért?
- Azt hiszem, tudom ki az- hal el végére a hangja.
- Aviva- szólal meg Bell.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése